FEL
Image Alt
Fedezd fel

Santorini, Mykonos

Santorini, Mykonos

A Kyklad-szigetcsoport legdélibb része, melynek sorsát és formáját a Kr. e. második évezred felében kitört tűzhányó jelentősen befolyásolta. A mondabeli Atlantisznak is nevezik a helyet. A Santorini elnevezés az olasz nyelvből származik és Szent Irén ünneplését jelenti.

Kiemelt szállodáink

Santorini kaldera

Santorini egy vulkanikus robbanásból megmaradt földrész, amely az ott élő civilizációt eltörölte a föld színéről és létrehozott egy kalderát a szigetcsoportnál. A kaldera röviden azt jelenti, hogy egy magmakamrában hatalmas nyomás keletkezik a felhalmozott gázok miatt és a litosztatikus nyomást túllépve egyszerűen lerobbantja a fedő réteget, ami szétszóródik a közeli területen.

A robbanás hatására a kamra felett található fedőréteg, gyakran nehéz vulkanikus kőzet ráomlik a kamrára. A folyékony láva a ránehezedő hatás miatt kipréselődik a kürtőből és a robbanás előtti csúcsból egy kisebb csúcs alakul ki.

A 3500 évvel ezelőtt történt hatalmas robbanás meghatározta a környék felépítését: a sziget közepét szétrobbantotta és ezzel egy lagúnát hozott létre és a szárazföld lakható részei 300 méter magasabban találhatóak. A robbanásnál keletkezett partszakaszok gyakran 300 méter magasságúak is lehetnek Santorini környékén.

A kaldera mélysége 400 méter és ezzel lehetővé teszi a világ legnagyobb hajóinak is, hogy könnyen lehorgonyozzanak a lagúnában, a szigetek által védett helyen. A sziget új kikötője Vlychada-ban, de a fő kikötője Athinias-ban található. Santorini fővárosa Fira.

Éppen Santorini szigetéről származik Görögország jellegzetes képe a kékesfehér házacskák, kupolás templomok a háttérben a csodás naplementével. Az áttetsző tenger strandjai és végtelen tengerpartja a kellemes üdülésre vágyok gyakori célpontja. Santorini a turisták széles elvárásainak tesz eleget, akár az illető a romantikus helyszíneket, a fürdőzést, a vízi sportokat, vagy az régészeti leleteket és a gazdag történelmet kedveli. Meglátogathatja a helyi bormúzeumot, ahol megkóstolhatja a helyi borok mindegyikét, vagy ellátogathat a lávaszigetek egyikére, melyek a tűzhányó kráterében keletkeztek. Számos taverna és teraszos étterem kínálja szolgáltatásait.

Görögországról röviden

Görögország – a nyugati kultúra bölcsője, réges régi mitológiai bájjal és mítosszal övezett ország, gazdag és régi történelmű hely, mely rejtegeti az emberi értelem és szépség titkát, ahol a lakosok ismertek őszinteségükről és szívélyes vendéglátásukról. Görögország elvarázsolja az ideérkezőt a káprázatos tájjal, ahol a durva táj a hegyi masszívokkal, katlanokkal, folyócskákkal átalakul gyönyörű tengerparttá és áttetsző tengerré, melyből kilátszanak a fehér sziklák.

Görögország Délkelet-Európában a Balkán-félsziget déli kiugrásán fekszik. Szárazföldi részből, több nagy szigetből, melyek 7 közigazgatási térségre osztottak, valamint sok kis szigetből áll. A görög partokat az Ión-tenger a Földközi-tenger és az Égei-tenger mossa. A főváros Athén, 2 és fél millió lakossal.

Kedveltségét a kedvező éghajlatának köszönheti, májustól október végéig állandó a meleg. Végtelen különböző tengerpart található itt. Homokos parttól a kavicsoson keresztül a sziklásig, de találhatók itt partok, ahol különböző attrakciókat próbálhatunk ki, vagy csendes elhagyatottakat.

Görögország gazdag turisztikai kínálattal rendelkezik: szálláslehetőségek hotelokban vagy turistaközpontokban, sportolási lehetőségek, számtalan bár és szórakozóhely. A görög konyha különlegességét megkóstolhatja a különleges éttermek egyikében, hogyha megszeretne látogatni egyet az ismert történelmi műemlékek közül, kirándulások széles kínálatát találja.

Santorini hajóval

Santorini fő kikötője Athinios, amely 8 kilométerre található Fira-tól. A napi kompjárat indul az athéni Piraeus kikötőből. Nyáron számos komp indul Athén nagyobb kikötőiből Santorinibe és a legtöbb alkalommal össze is lehet hangolni a járatokat a repülőgép járatokkal. Ezek az Athénból induló járatok a Kükládok legtöbb szigeteit érintik, mint Dodekanészosz (Dodecanese) vagy Krétát.

A kompok Athinios új kikötőjében kötnek ki, ahol már a buszok és a taxik várják a turistákat, hogy Oia, Fira vagy más városokba szállítsák a turistákat. Ha tengerjáró hajókkal érkeznél Santorinibe, akkor maradandó élményekre tehetsz szert. A tengerjárók nem kötnek ki a kikötőben, hanem 3 kilométerre északra a Thira-i régi kikötőbe(Skala Pier, amely 50 éve nem változott) mennek, ahonnan kis hajókkal viszik ki a partra a turistákat. A kikötőből 3 lehetőséged van feljutni a sziklafalra, amely 260 méter magasan található:

Kábeles felvonó (naponta közlekedik 6:30 – 22:00, 20 percenként, 5 percig tart)

Öszvérek hátán (5 € és meg van határozva, hogy hány kilót képesek felvinni az állatok)

Gyalog (580 lépcsőfok, elég edzettnek kell lenned ahhoz, hogy bepróbálkozz vele, mert ugyanazon az úton mész ahol az öszvérek, viszont ez ingyenes)

Számolnod kell azzal, hogy ha kiköt egy tengerjáró, akkor nem két embert fog kitenni a szigetnél és ha a kábeles felvonóból 6 darab van és 6 ember fér el egyben, akkor nem kell mondanom, hogy elég hosszú sorok alakulhatnak ki a felvonóknál. 5 perces menetidővel számolva úgy, hogy lefelé is jönnek a helybéliek, akkor azért fel kell készülnöd a legrosszabbra. Természetesen bérelhetsz magadnak fuvart Oia-ba(12 perc) is, így kényelmesen megjárhatod az utat, de nem olcsó mulatság. Némely tengerjáró Athiniosban teszi ki a vendégeit, így charter járattal kényelmesebb lehet az utazás. A tengeri utazás mindig időfüggő, így rosszabb idő esetén előfordulhatnak késések partra szálláskor, vagy akár a járatokat is eltörölhetik.

Úti célok és üdülőhelyek

Santorini (magyarul: Szantorini) vagy más néven Thira(magyarul: Théra) egy szigetcsoport , ami az Égei-tenger déli részén található 200 km-re délkelet irányban Görögországtól. Santorini alatt pontosabban egy kör alakú szigetcsoportot értünk, amely egy vulkáni kráter területén található.

A Kükládok szigetcsoport legdélebbi tagja. A Santorini szigetcsoporton – amely 73 km2 – megközelítőleg 20,000-en laknak. Szantorinihez tartozik Therasia, Nea Kamena, Palaia Kameni, Aspronisi, és Christiana szigete is. A teljes területe 90,623  km2.

A kükládokba tartozik Anafi, Amorgosz, Délosz, Folegandrosz, Iosz, Mikonosz, Milosz, Naxosz, Párosz, Szantorini, Szifnosz, és Androsz szigete.

KAMARI falu

Kamari település a sziget keleti oldalán található, hosszú, vulkanikus, feketehomokos strandja a a Mesa Vouno hegy lábától több km hosszan húzódik. A partmenti sétányt nyaranta lezárják a forgalom elől, így itt hangulatos séták tehetők. A település különböző színvonalú szállásai között mindenki megtalálja a kedvére valót. Hangulatos központjában tavernák, vendéglők, kávézók, báros és üzletek nyújtanak szórakozási és vásárlási lehetőséget. Különböző sportolási lehetőségek is elérhetőek, a búvárkodástól kezdve a lovaglásig. A tenger gyorsan mélyül, a kristálytiszta vízben kisebb kövek és sziklák is találhatóak, viszont ez a környezet kedvez a sokrétű élővilágnak így érdemes búvárszemüveggel készülni. Fira, a festői főváros mindössze 8 km-re található és könnyen elérhető.

Perissa település

A sziget délkeleti részén található népszerű üdülőfalu, a Kamari melletti Mesa Vouno hegy másik oldalán. Tengerpartja hosszú és tágas, kristálytiszta kék vízzel és fekete homokkal. Perissa partja szomszédos strandokkal, Perivolos és Agios Georgios-szal együtt egy egybefüggő, napágyakkal és napernyőkkel teli partszakaszt képez. Perissa a sziget vízisport központja, és itt találhatóak a legkülönlegesebb bárok is. A tavernák mind görög, mind nemzetközi ételeket készítenek, legtöbbjük a vízparton helyezkedik el. Szinte az összes szálloda a parton vagy nagyon közel található, így ideális hely a nyaralásra.

  • Elhelyezkedés: 12 km-re Fira városától, 15 km-re a repülőtértől, 10 km-re a hajókikötőtől
  • Közlekedés: autóbusz járat Fira városába, hajójárat Kamariba
  • Tengerpart: 6 km hosszú fekete homokos tengerpart
  • Vizi sportolási lehetőségek: búvárkodás, vízisí, szörfözés, jetski, banánhajó, vízi bicikli, ejtőernyő

Fira városa és Firostefani

Thira, Santorini fővárosa. A vulkán kalderájára épült, így panorámás kilátást nyújt a vulkánra és a sziget híres naplementéire. A város a régi kikötő felett található, ahonnan egy 556 fokos, széles, kanyargó lépcsősor vezet fel. Fira különleges ötvözete a velencei és a kükládikus építészetnek, ami a város kupolás templomaiban, lépcsős sikátoraiban és napsütötte teraszaiban látható. Emellett találhatók itt különféle bárok és klubok tradicionális házakban, stílusos kávézók gyönyörű kilátással, vagy a hegy szélére épített éttermek és tavernák. Fira macskaköves utcáit járva egyértelmű, hogy a város a régi világ varázsát vegyíti a modern kényelemmel. A különleges légkör, az pezsgő nappali és éjszakai élettel együtt felejthetetlen élményt nyújt. Firostefani, a város északnyugati része, ami még magasabban helyezkedik el a várostól, és teraszairól egyedi kilátást nyújt a vulkánra és a sziget nyugati részére.

  • Elhelyezkedés: 7 km-re a repülőtértől, 10 km-re a hajókikötőtől
  • Közlekedés: autóbusz járatok a sziget településeire, taxi, libegő és szamaragolás az óvárosi részbe (hegyre), autó és motorkerékpár kölcsönzés
  • Tengerpart: saját nincs, Kamari 9 km, Monolithos 8 km, Perissa 13 km
  • Egyéb: éjszakai bárok, klubok nemzetközi és görög zenével; éttermek, bevásárló helyek, hal és zöldségpiac, pékség, ajándékboltok; bankok illetve bank automaták; egészségcentrum, fogorvos, gyógyszertár; múzeumok

Imerovigli település

A falu neve a görög „vigli” szóból ered, jelentése „megfigyelőközpont” vagy „obszervatórium”. Egy különleges hely, ami különleges kilátást nyújt a vulkánra és az egész szigetre 300 méter magasból, a kaldera legmagasabb pontjáról. Fira városától nem messze található, és fényűző, tradicionális stílusban épült szállásokat nyújt.

  • Elhelyezkedés: 2km-re Fira városától, 8 km-re Oia városától, 9 km-re a repülőtértől, 11 km-re a hajókikötőtől
  • Közlekedés: autóbusz járat Fira és Oia városába
  • Tengerpart: saját nincs, Kamari 11 km, Monolithos 10 km, Perissa 15 km
  • Egyéb: éttermek, halas éttermek és tavernák

Mykonos

Mykonos, vagy magyarul Míkonosz szigete a legelegánsabb görög sziget. Relaxáljanak a végtelen tenger látványát és a szikrázó napfényt élvezve. Kortyoljanak egy hűs Mythos sört vagy egy színpompás koktélt, majd fedezzék fel a görög konyha remekeit. Igazán emlékezetes nyaralás lesz, ahol a tökéletes kikapcsolódás mellett akár a pezsgő éjszakai életbe is belevethetik magukat.

Mykonosz történelme és földrajza

Mykonosz a 24 szigetből álló Kikládok-szigetcsoport tagja, amelynek neve a görög küklosz, azaz kör szóból ered, ugyanis az apró szigetek Déloszt fogják körbe. Jelentős történelmi múltra tekint vissza a szigetcsoport, ugyanis itt virágzott Kr. e. 3.000 és 1.000 között a kükládikus civilizáció, amelynek külön múzeumot is állítottak Athénban. Mykonos a mitológiában is szerepet kap, ugyanis Zeusz itt győzte le a titánokat.

Mykonos szigete a finomhomokos strandjairól híres, valamint a szemet kápráztatóan gyönyörű, sziklás, kopár tájról. Az Égei-tenger által körülölelt sziget legmagasabb pontja 341 méter. Az apró szigetnek 10 ezer lakosa van, amely a többszörösére nő nyáron a turisták révén. A sziget két legnagyobb nyaralóhelye Omosz és Platisz Gialosz, fővárosa pedig Mykonosz, amelyet Chora néven is emlegetnek. Mykonosz város legnépszerűbb negyede a Kis Velence, ahol egyedi hangulatú épületek sorakoznak. A sziget egyik legkedveltebb strandjai Agiosz Szosztisz, a Paraga és Elia Beach. Az északon fekvő Kalafatisz a szörfösök körében rendkívül népszerű.

  1. január 1-től a görög kormány idegenforgalmi adót vezet be az üdülőhelyeken az alábbiak szerint:

1 vagy 2 csillagos szálloda esetén: 0,50 € / szoba / nap

3 csillagos szálloda esetén: 1,50 € / szoba / nap

4 csillagos szálloda esetén: 3,00 € / szoba / nap

5 csillagos szálloda esetén: 4,00 € / szoba / nap

A stúdiók, apartmanok kategória besorolásától függően: 0,25 € – 1,00 € / szoba / nap.

Mykonosz nyáron csodálatos strandidővel várja az utazókat. A legforróbb hónapok július és augusztus, amikor nappal 30-31C fok van és napsütés, éjjel 20C fok körülire hűl a hőmérséklet, csapadék szinte nem hullik ezekben a hónapokban. Június és szeptember szintén alkalmas az utazásra, ráadásul ekkor kisebb a tömeg és az árak is kedvezőbbek: napközben átlagosan 27C fok várható. Októbertől májusig meglehetősen hűvös van, így ezeket a hónapok inkább hagyjuk ki. Ki szeretne elvégre egy tengerparton dzsekiben ülni? Mi biztosan nem.

Az Égei-tenger júniustól szeptemberig fürödhető hőmérsékletű, de azt érdemes tudni, hogy sosem lesz termálfürdő forróságú a tenger a szélnek köszönhetően. Átlagosan júniustól szeptemberig 24-27C fokos a víz, a legjobb természetesen az augusztus.

Szörfösöknek éppen a szél teszi kiváló célponttá Mykonos szigetét, ám ettől a nem szörfös utazóknak nem kell tartaniuk. Igaz, hogy nyáron igen szeles a sziget, de a forróságban ez éppen jól esik. Szörf szempontjából a téli hónapokat a hideg tenger miatt nem ajánljuk, nyáron viszont érdemes tudni, hogy júniusban kisebb a szél, míg július-augusztus-szeptemberben szelesebb az idő. Irány a tenger és a hullámok!

Beutazási szabályok

Görögországba történő belépéshez magyar állampolgároknak vízum nem kell. Görögország az EU tagja, így bármilyen schengeni országban elkövetett szabálysértés a belépést kizárja.

Szükséges dokumentumok: személygépkocsival, autóbusszal, ill. repülővel történő utazás esetén magyar állampolgárok új típusú személyi igazolvánnyal is utazhatnak. Az utazási dokumentumoknak, akár személyi igazolványról, akár útlevélről legyen szó, a görög állam belépésétől számítva 3 hónapig érvényesnek kell lennie. Gyermekeknek is rendelkezniük kell érvényes utazási okmánnyal, személyi igazolvánnyal, ill. útlevéllel. Személygépkocsival történő utazás esetén nemzetközi zöldkártya kiváltása kötelező! Az okmányok érvényességéért az utasok maguk gondoskodnak. Külföldi állampolgárok, illetve magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok részére vízuminformációkkal nem rendelkezünk, ezért a saját nagykövetségen kell érdeklődniük.

Hivatalos nyelv: görög, de az angolt széles körben megértik

Időeltolódás: + 1 óra

Hivatalos pénznem: Euro

Pénzváltás: A bankok nyitvatartási ideje: hétfő-péntek 9–14.00 óráig, szombaton zárva vannak. Az üdülő településeken találhatók kisebb pénzváltók, utazási irodák, amelyek egész héten, késő estig nyitva tartanak.

Telefon: Görögországba 00-30-xxx; Magyarországra: 00-36-xxx

Hálózati feszültség: 220 V.

Ivóvíz: a csapvízfogyasztásra nem javasolt

Üzletek: Az üzletek nyitva tartása hasonlóan alakul a mediterrán országokéhoz. Általában a szieszta időszakban, vagyis 15-18 óra között zárva tartanak, de az üdülő településeken ezt sokszor nem tartják be, késő estig várják a vásárlókat. A tavernák, kávézók és egyéb szórakozóhelyek szintén az éjszakai órákig nyitva tartanak.

Bankok: hétfő–péntek 9–14 óra között.

Autókölcsönzés: Minimum korhatár 23 év, minimum 1 éves jogosítvány, útlevél (néhol elegendő a személyi igazolvány) szükséges. Kérjük mielőtt autót vagy motort bérelnének, győződjenek meg a biztosítási feltételekről. Csak biztosított járműveket béreljenek. Kérjétek idegenvezetőtök segítségét a helyszínen.

A Magyar Köztársaság Nagykövetsége

10675 Athén, Karneadou 25-29. Kolonaki.

Telefon: 0030 21-07256800

Jó tudni

Hasznos információk és általános tudnivalók Görögországról

Földrész

Európa

Ország

Görögország

Pénznem

euró

Hivatalos nyelv

görög

Vallás

görög-ortodox

Terület (km2)

131 990 km2

Galéria

You don't have permission to register
error: A tartalom védve van!